Világgazdaság Online

A fejlett országok közül hazánkban a legnagyobb a különbség a legfelső és a legalsó jövedelmek között – számítja az OECD. A párizsi székhelyű szervezet most közzétett ez évi munkaerő-piaci jelentése ugyan mindössze húsz országra közöl ilyen adatokat (Szlovákia és Mexikó például hiányzik a sorból), ám ezek közül mindegyikben sokkal kisebb az eltérés, mint a Magyarországon mért 5,63-szoros. A hosszú távú trendeket illetően azonban nem lóg ki hazánk a sorból, hiszen a kilencvenes évek közepéhez képest szinte minden vizsgált államban nőttek a bérkülönbségek. Egyedül Spanyol- és Írországban tapasztaltak ezzel ellentétes folyamatokat a statisztikusok.
A bérkülönbségek növekedése nem az egyetlen jel, amely a globalizációnak a munkaerőpiacra gyakorolt hatásáról tanúskodik. John P. Martin, az OECD foglalkoztatási, munkaügyi és szociális igazgatóságának vezetője szerint az adatok arról tanúskodnak, hogy sok munkavállaló nem alaptalanul fél a globalizáció következményeitől. Miközben a makrogazdasági elemzések általában a pozitív jóléti hatásokat emelik ki a nemzetközi kereskedelem és a tőkeberuházások felpörgése kapcsán, a munkavállalók számára bizony nem mindig kedvező a mérleg. Elgondolkodtató például, hogy az elmúlt évtizedekben a fejlett világban drasztikusan csökkent a béreknek a nemzeti jövedelemből való részesedése. Az EU régi tagállamaiban 30 év alatt 13, az Egyesült Államokban 7, Japánban pedig nem kevesebb mint 25 százalékkal esett ez a mutató (a kelet-közép-európai országokra természetesen nem lehetett ilyen hoszszú idősort kiszámítani). Az elemzők szerint biztos, hogy nem ciklikus kilengésről van szó, hanem egyirányú trendről.
A globalizáció egyik legtöbbet emlegetett hatása a vállalatoknak a fejlett országokból az olcsóbb bérű feltörekvő piacokra való kitelepülése. Ez a tapasztalatok szerint nem rontja jelentősen a munkaerő-piaci helyzetet, ugyanakkor a dolgozók biztonságérzetét nagymértékben aláássa, és ezért nem szabad figyelmen kívül hagyni – húzza alá John P. Martin.
Az OECD azonban óv attól, hogy a kormányok protekcionista intézkedésekkel próbáljanak választ adni a globalizáció munkaerő-piaci következményeire. Tudomásul kell venni, hogy ma már az emberek nem tudnak egyazon munkahelyről nyugdíjba menni, ahol annak idején a pályájukat elkezdték – fogalmaz Raymond Torres, a munkaerő-piaci jelentés fő szerzője. Szerinte nem egyes munkahelyeket kell védeniük a kormányoknak, hanem a munkavállalókat – azaz támogatni kell őket a folyamatos továbbfejlődésben, az újabb és újabb állásváltoztatásokban.
Erre több követendő példát is bemutat a jelentés. Dániában például a munkaadók nagyon könynyen és olcsón megszabadulhatnak a feleslegessé vált embereiktől, ám a munkanélküliségi ráta mégis igen alacsony (tavaly 3,9 százalék volt). Koppenhága ugyanis bőkezűen támogatja az álláskeresőket, színvonalas képzési és elhelyezkedési programokat szervez a számukra.